fbpx

egyensúly

Túlélési praktikák krízishelyzetben

A mai témát már jó ideje érlelem magamban. Figyelem a környezetemet, az ügyfeleimet és a körülöttem élőket. Bár elhatároztam, hogy minimalizálom a közösségi média jelenlétemet, az utóbbi időben mégis nézem, ahogy mások kitárulkoznak egyéni helyzetükről ebben a válságos helyzetben, amit most élünk. Nem vitatom, hogy nagyon nehéz időket élünk, de ugyanakkor azt is gondolom, hogy mint minden élethelyzetet, ezt is …

Tovább olvasom…

Önfejlesztés szerepe a márkaépítésben

Mostanában sokat gondolkozom azon, hogy régen (értsd a 80-as éveket, az ún. „Boldog békeidők„-et) mennyivel könnyebb lehetett az embereknek. Ez túl általánosan hangzik? Tudom-tudom, de mindjárt kifejtem, hogy mire gondolok pontosan. Sok mindenben más volt a helyzet persze, de a puritánabb életvitel, a lehetőségek szűk, de biztonságosan elérhető tárháza megkövetelte és egyben lehetővé tette, hogy az ember jobban értékelje azt, …

Tovább olvasom…

Így tartsd meg az egyensúlyt

Ez az írás nem csak ezekben a nehéz időkben aktuális, időről időre elő lehet venni majd akkor is, ha úgy érezzük kissé kicsúszott a talaj a lábunk alól. Ezúttal nem hangsúlyozom, hogy a privát életben, vagy vállalkozóként, mert e két terület szintén egyensúlyban kell legyen az életünkben, nincsen egyik a másik nélkül, kölcsönhatásban vannak egymással. Ezért sem fogom elválasztani most …

Tovább olvasom…