fbpx

Mitől lesz nőies egy vállalkozás?

Több, mint tíz éve dolgozom a kommunikációs szakmában, ebből az utóbbi öt évben adok tanácsot másoknak arról, hogy építsék fel a vállalkozásukat, s mitől lesz márka abból, amit csinálnak.

De az elmúlt egy évben észrevettem magamon, hogy egyre inkább humánus szempontból közelítek a dolgokhoz, azaz az emberi oldala érdekel a márkaépítésnek is, nem csupán az üzleti célok. Persze azokat is megfogalmazzuk, mert én tényleg hiszek a kimondott szóban, aminek ereje van. De az igazi siker ennél jóval összetettebb. Hiszen mindenkinek mást jelent ez a szó. Nekem a testi-lelki jóllétet, ami ha megvan, akkor minden más hozzá tud idomulni. A legnagyobb érték, ha jól érezzük magunkat, érett és felelős döntéseket tudunk hozni a céljaink elérésének érdekében, tudatosan éljük a hétköznapjainkat, amiben másoknak is pozitív energiákat tudunk átadni. Az én filozófiám szerint akkor vagyunk tehát boldogok és sikeresek (és ennek az állapotnak az elérésében segítek másoknak is a márkaépítés kapcsán, erre próbálok mindenkit rávezetni) …

Ha meg tudjuk találni vagy felfedezni önmagunkat a márkánkban,
Ha a bőség megérkezik az életünkbe nem csak anyagi téren,
Ha rendben van a magánéletünk, a abban kiegyensúlyozottak tudunk lenni,
Ha valóban azt csináljuk a hétköznapokban, ami boldoggá tesz minket,
Ha motiválni tudjuk magunkat a nehezebb időkben is és hiszünk abban, hogy ez csak egy állapot,
Ha megkapjuk másoktól a visszaigazolást, hogy jók vagyunk a munkánkban.

nőies vállalkozás


Ezt az állapotot pedig csak finom, intuitív hozzáállással érhetjük el, nem pedig erőből vagy erőszakosan kikényszerítve, vagyis nem tudjuk ajtón kívül hagyni a nőies energiákat egy életmódmárka felépítéséből sem és nem is nagyon érdemes. Sokan belesnek abba a hibába, hogy kiugranak a fix munkahelyükről, hogy “megvalósíthassák az álmaikat”, majd ezt úgy próbálják meg kivitelezni, hogy elkezdenek törtetni  a sikerért és “izomból” hajszolni azokat az anyagi javakat, amiket megengedhettek maguknak, amikor még biztos pozícióban ültek fix idejű munkahelyen. De ezek mind férfias beállítottságról árulkodnak. Én egy ideje arra keresem a választ a saját életemben is, – hogy aztán másoknak is hitelesen számolhassak be erről, – hogy mitől lesz nőies egy vállalkozás. Sok nagyon klassz eseményről hallhatunk a Budapesten és most már vidéken is, amelyek a nőket és fejlődésüket segítik a vállalkozásban, azaz a női vezetőknek ad moivációt, közösséget, plusz tudást. De én azt gondolom, hogy nem attól lesz nőies egy vállalkozás, mert egy nő áll az élén. Hanem ha be tudjuk vinni azokat az energiákat a márkánkba, amiket egy igazi NŐ képvisel, azaz…

  • megértés,
  • tolerancia,
  • finomság,
  • intuíció,
  • befogadás,
  • elfogadás,
  • konszenzus megtalálása,
  • harmónia megteremtése – egészséges egyensúly fenntartása.

Ha valaki ezeknek a birtokában van, az segíthet a megfelelő kommunikációban az ügyfelekkel, partnerekkel, adott esetben a kollégákkal, valamint a higgadt és megérzéseken alapuló, hosszú távú stratégia megalkotásában. A nem racionális alapokon nyugvó, hanem tudatos, ösztönös építkezésben van a siker kulcsa, ami nem pillanatnyi megoldást kínál csak bizonyos helyzetekre. Éppen ezért is alakítottam át én is a szolgáltatás-portfóliómat ebben az évben, s szűkítettem kizárólag életmódmárkákra a célcsoportomat, mert egyrészt ebben tudok igazán jól segíteni, másrészt tényleg elkezdett egyre inkább foglalkoztatni a megfelelő életmód kialakítása és annak összehangolása a márkaépítéssel. Nagy tévhit, hogy választanunk kell nekünk nőknek a hivatásunk és a család között. Meg lehet találni a megfelelő egyensúlyt, csak sokat kell rajta dolgozni és persze nagyon jól kell ismerni önmagunkat és az igényeinket. Ez mindenekelőtt az első lépések egyike, ha elindulunk a saját utunkon, hogy megvalósítsuk egy rég dédelgetett ötletünket.

Az 1 Napos Tanácsadás alatt is arra törekszem, – amikor csodás vállalkozónőkkel dolgozom együtt izgalmas ötleteiken, – hogy a találkozó első harmadát az ismerkedéssel töltsük, hogy aztán teljesen testre szabhassuk a márkájukat. S míg korábban az értékek és a célok megfogalmazásával kezdtük a munkát, addig ma nagy hangsúlyt fektetünk az életmódbeli szokások át -vagy kialakítására és egy sokkal tudatosabb és boldogabb élet létrehozására, amire megvannak a saját módszereim és eszközeim, amit mind megkaptok tőlem.

vállalkozásindítás nőknek

Szinte minden nőnek vannak kétségei magával szemben, mint például …

  • Elég jó vagyok-e abban, amit csinálok?
  • Meg fogok-e felelni a piaci elvárásoknak?
  • Megállja-e a helyét az ötletem a versenytársakkal szemben?
  • Vagyok-e olyan jó, mint a többiek?
  • Stb.

A tanácsadásaim alkalmával arra törekszem, hogy mindezeket a kétségeket eloszlassam a fejekben, s átírjuk ezeket a félelmeket célokra és megvalósításra váró tervekre. Ehhez viszont elengedhetetlen a megfelelő önbizalom felépítése és annak folyamatos ápolása, ami nem lesz csak úgy magától. Azzal foglalkozni kell és nem elég csak akkor, amikor már nagyon padlón van az ember, hanem folyamatában kell tanulni és fejlődni, mert minél jobban megismerjük a vágyainkat, a jellemünket, tehát önmagunkat, annál inkább meg fogjuk tudni fogalmazni, hogy mit kellene tükröznie a márkánknak.

A legtöbb nő nem látja magát reálisan, így az önértékelése sincsen a helyén, ami kivetülhet a vállalkozásának sikerességére is. Ha beragadnak ezek az energiák, mert leblokkoljuk azokat negatív tévképzetekkel, akkor nem is fog megjelenni a “FLOW” a mindennapjainkban, vagyis nem lesz meg az egészséges körforgás körülöttünk, ami nélkül valóban nem fogunk sikereket átélni.

Ha szeretnéd megtalálni a saját nőiességedet a márkádban, ha szeretnéd tudni hogyan lehetne nőies a vállalkozásod, akkor gyere el a tanácsadásomra, ahol rávilágítok a legszebb értékeidre és megerősítelek abban, amiben igazán jó vagy, majd erre az alapra felépítünk egy valódi márkastratégiát, ami hosszú távon kiszolgálja majd az igényeidet és rádtalál az igazi siker.

Ha kíváncsi vagy, mi lenne az első lépés a nőies vállalkozói léted irányába, akkor írj üzenetet a hello@kollarfranciska.hu címre és segítek!

⁎⁎⁎

Ha szeretnél még több inspirációt kapni a tudatos vállalkozói élethez és egy jól működő életmódmárka felépítéséhez, akkor a Blogomon további értékes és ingyenes cikket találhatsz! Ha tetszett ez a cikk, akkor küldd át ismerőseidnek, akiket szintén érdekelhet!

Ha nem szeretnél lemaradni az újdonságokról és még exkluzívabb írásokról, akkor iratkozz fel a weboldal alján található hírlevélre, s az elsők között fogsz értesülni minderről!

Ha még mindig kíváncsi vagy, akkor pedig …

Kövess a Facebook-on is!
Kövess az Instagram-on is!

⁎⁎⁎

Képek forrása: Unsplash.com

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .