Az elmúlt időszakban az a kérdés foglalkoztat leginkább, hogy vajon miért kell manapság időről időre mindent újrahúznunk vagy éppen finomhangolunk, amit már egyszer “jól” felépítettünk.
Talán az indította el a gondolataimat a témával kapcsolatban, hogy éppen olvasok egy könyvet, Szabó Magda: Pilátus című regényét, ami arról szól, hogy:
Szőcs Iza okos, szorgalmas, modern nő, hivatásának élő, lelkiismeretes, kiváló orvos és példás, odaadó gyermek legalábbis a világ szemében. Havonta látogatja és ajándékokkal halmozza el szüleit, odafigyel az egészségükre, nem csoda hát, ha mindenki irigyli az idős Szőcs házaspárt. Lám, Iza apja halála után sem hagyja magára megözvegyült édesanyját, felköltözteti Budapestre, ahol kényelmes lakás és kényelmes élet várja Szőcsnét.
Iza mindent megad anyjának, csak azt nem, amire a legnagyobb szüksége volna: megtagadja tőle önmagát.
Nem érti, hogy anyagi javakkal nem lehet kiváltani a törődést, és olykor egy letört farkú porcelánkutya is felbecsülhetetlen érték. Nem érti, azzal, hogy nem tart igényt a társaságára, gondoskodására, lassan az őrületbe kergeti anyját. Szőcsné kétségbeesetten töpreng, hogyan segíthetne Izának, hogyan könnyíthetné meg lánya dolgát, hiszen érzi, csak terhére van.
Amikor férje sírkövének felállításakor hazatér a városba, ahol szinte az egész életét leélte, és a ködös, őszi estén sétára indul fiatalkori találkáik színhelyére, hogy közelebb érezze magát az elhunythoz, az a feltétel nélküli szeretet, amely az önző-rideg Izából olyannyira hiányzik, neki megadja a választ a kínzó kérdésre. Már tudja, mit kell tennie. (Forrás: Libri.hu könyvajánló)
Ez a hivatalos leírása a könyvnek, de valójában arról is szól a történet, – és mivel mostanában erre van beállva az agyam, így én ezt olvastam ki a történetből, – hogy Iza a főszereplő elhagyja otthonát fiatalon, hogy tanulni majd dolgozni menjen a fővárosba, ott kialakítja a saját életét, a saját szabályai, kényelme, életritmusa szerint, de szülei mindeközben maradnak abban a faluban ahol világéletükben laktak és abban a házban, ahol összeházasodtak, ahol felnevelték gyermeküket, ahova az összes emlékük kötődik. S miután Szőcsné férje elhunyt, az idősödő öregasszony látszólag már nem tud boldogulni egyedül ugyanebben a miliőben. Tehát eladják a házat és az idősödő hölgyet Budapestre költözteti lánya magához, abba az életbe amit ott felépített magának. Így felbolygatva ezzel a döntéssel mindkettőjük életét, napi ritmusát, biztonságérzetét. Izát idegesíti édesanyja tehetetlensége, anyját pedig hogy sehogy sem tud hasznára lenni a lányának, aki mindent megtesz, hogy megkönnyítse életét. Sehogy nem jó ez senkinek, de valahogy úgy alakult, hogy nem láttak más megoldást.
A változás nehézségei és a valóság
Az öreg hölgy természetesen nem tudott beintegrálódni egy új és ennyire más környezetbe, mint amihez egész életében szokva volt. Egy csendes falucska után a főváros pezsgő forgataga, az idegenek hidegsége, és a lánya állandó elfoglaltsága csak fokozza a szorongását. Majd mikor újra hazatér ügyeket intézni, ott meglepő módon nem összeomlik, hanem a nosztalgia átcsap egyfajta kellemes időutazásba, vagy éppen a kellemetlen helyzetek feldolgozásába és végül elvezet a megoldáshoz, ami a jelen pillanatban mindkettőjük számára nélkülözhetetlen.
A régi időkben fel sem merült, hogy emberek váratlanul elköltözzenek az otthonukból, amit az egész család segítségével szerztek meg, vagy építettek fel és rendeztek be. A nők az egész hozományukat beletették a közös életbe, és az otthonukba. A legfőbb szerepük a család összetartása és szolgálata volt és ez olyannyira természetes volt számukra, hogy eszük ágában sem volt lázadni ez ellen, vagy megkérdőjelezni, hogy ez rendben van-e így. Csupán tették a dolgukat.
Ma viszont más kulturális közegben, más társadalmi viszonyok között élünk, egyszerűen másra vagyunk berendezkedve. Talán a vidéki kis falvakban még mindig él ez a hagyomány, de most a szó jó értelmében vett, átlag középosztálybeli polgárokról beszélek, akik életük során akár többször is változtatják lakókörnyezetüket, amibe bele tartozik egy lakásfelújítás, esetleg egy vagy több építkezés és nem ritkán néhány külföldön töltött év is, ami szintén költözéssel, ideiglenes otthon kialakításával jár. De ha nem jönnek be a számításaik az egyik országban, hát akkor hezitálás nélkül továbbállnak egy másikba szerencsét próbálni. Már nincsenek határok, vagy bármi olyan tényező, ami eztz korlátozná. Szabadon dönthet az ember kedve szerint. És akkor még nem beszéltünk az otthoni munkakörnyezet vagy egy iroda, stúdió kialakításáról, ami szintén nagyon jellemző a manapság, amikor egyre többen valósítják meg önmagukat és alakítják át ehhez az egész életüket. Ezzel nincs is semmi probléma.
Én inkább a jelenséget próbálom most tanulmányozni, hogy lássuk mi vezetett odáig, hogy időről időre teljesen újra kell húzni, vagy éppen finomhangolni, – mikor mire van szükség éppen, – az egész életünket, amit már egyszer felépítettünk és működött. Vagy legalábbis nem vettük észre az ellenkezőjét. Miért nem maradhat minden a régiben és miért nem tudunk megnyugodni és csendben éldegélni akkor, amikor látszólag minden jónak tűnik.
Kérdésben a válasz
Mert nem maradhat minden a régiben.
Mert nem tudunk megnyugodni.
Mert a “látszólag” kevés egy örömteli élethez.
Hosszabban kifejtve: mert minden folyamatosan változik körülöttünk és ezzel nekünk is folyamatosan változnunk és változtatnunk kell. Egyre több számunkra idegen kultúrával kell megismerkednünk és együtt élnünk, mert a társadalom, a népvándorlás, a jelenlegi európai gazdasági helyzet, a külpolitikai események mind ebbe az irányba terelnek minket. Nincs választási lehetőség, úszni kell az árral, vagy különben elmerülsz. (Félreértés ne essék nem bírálatként, vagy ideológiai hovatartozásból, se nem rasszizmusból vagy lázadásból írom-e sorokat, csupán tisztázom a tényeket, amiben jelenleg élünk.) Más lett a családok állapota. Rengetegen válnak el, vagy maradnak egyedül egy vagy több gyermekkel, egyre elterjedtebb az ún. patchwork család, ahol keverednek a szülők korábbi kapcsolataiból hozott gyerekek és rokonok. Más a ritmus, más a fókusz, megváltoztak a prioritások, az időbeosztásunk és az egész gondolkodásunk az otthon funkciójával és létrehozásával kapcsolatban. A kisgyermekes édesanyáknak nincsen napi szintű segítsége, mivel nem a nagyszülőkkel élnek egy háztartásban, ami régen szintén nagyon elterjedt megoldás volt. Több generáció élt egy tető alatt és jól megvoltak.
De ma egy nehéz élethelyzetbe kerülő nő például nem biztos, hogy azzal van elfoglalva, hogy a legdivatosabb bútorokkal rendezze be új otthonát, ahova például egy válás után kell költöznie. De olyan is van, aki pont ettől a változástól talál magára és alakítja ki végre autentikus lakókörnyezetét. Ahány ember, annyiféle megoldás és vannak még extrémebb helyzetek is.
Annyira szerteágazó a mai ember sorsa és működése, hogy nem lehet kategorizálni és sablonokba, jól bevált módszerekbe szorítani a megoldást sem. Éppen ezért halnak be szépen csendben a klasszikus otthonteremtés irányelvei. Mert már senkit nem az érdekel, hogy hova kerüljön a kanapé, vagy hogy milyen színű legyen a fal, hanem az, hogy:
- egyáltalán miből telik majd kanapéra,
- mit kell átalakítani még ahhoz, hogy olyan otthonom legyen, amire vágyom (pl.: hivatás, vagy munkahelyváltás)
- kivel akarunk egyáltalán együtt élni,
- szükségünk van-e egyáltalán azokra a bútorokra, berendezési tárgyakra, mint korábban,
- jót tesznek-e nekünk az emlékek, vagy éppen korlátoznak,
- megéri-e az egész hajcihő, ha úgyis egész nap nem vagyunk otthon.
Ezek mind jogosan felmerülő kérdések, amelyekkel foglalkozni kell, mert meghatározzák a mindennapjainkat.
Mire használjuk manapság az otthonunkat
Míg a régi időkben az otthon a családi élet színtere volt és pont, addig ma van, aki profitot csinál a lakásából (pl.: kiadja magánszálláshelyként, vagy irodának), de olyan is van, aki egyszerre több helyen is él egy időben. Ún. kétlaki életmódot folytat. Ez utóbbi azt jelenti, hogy egyik helyen sincs igazán otthon, de mégis mindkét helyen lakik. Nem tesz különösebb erőfeszítéseket egyik helyért sem, nem hangolja saját maga stílusára, nem áldoz nagyobb összegeket a fenntartására és egyik helyen se tölt túl sok időt. Mire berendezkedne, vagy megnyugodna az idegrendszere és megszokná a helyet, addigra ismét tovább áll és indul a másik otthonába.
Mikor változtatunk
Ha pedig belevágunk és rászánjuk magunkat a változtatásra, akkor biztosan figyelembe vesszük:
- az aktuális trendeket
- mások véleményét, tanácsát, szokásait, életvitelét (lásd: a közösségi média ránk gyakorolt hatását – ezt egy másik írásban fejtem ki!)
- kényelmi szempontokat,
- anyagi vonzatát, vagyis azt hogyan tudjuk a legolcsóbban megúszni
De egyáltalán nem számolunk azzal a kérdéssel, hogy valójában most itt a jelenben milyen életet élünk, az szolgál-e minket, vagy hogy másként szeretnénk élni és annak megvalósulásához mire lenne szükség. Pedig érdemes megvizsgálni, mielőtt bármibe is belevágunk, hogy: hányan élünk abban a háztartásban, kinek milyen szükségletei és igényei vannak, milyen típusúak vagyunk, kinek mik a szokásai stb.
Már ezzel a tényfeltárással, vagy nevezzük mini analízisnek, is jöhetnek komolyabb felismerések, amelyek rávilágítanak arra, hol dolgozunk magunk ellen, hol nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt mi szeretnénk, de sokszor az is kiderül, hogy az, amit mi szeretnénk, nem biztos hogy megegyezik azzal, amire valójában szükségünk lenne az egyéni fejlődésünkhöz, előrehaladásunkhoz.
Majd amikor már látjuk ezeket az alapvetéseket, akkor jöhet a minőségre és az időtállóságra való törekvés. Amikor nem csak azt nézzük, hogy mi a legolcsóbb megoldás jelenleg, hanem melyik választással spórolunk magunknak időt, energiát, vagy adott esetben még pénzt is. Magamon is megfigyeltem, hogy az elmúlt években megváltozott a viszonyom az idővel és a materiális dolgokkal. Már nem ragaszkodom foggal-körömmel a bútoraimhoz. Ha megunok egyet, zokszó nélkül eladom és keresek a helyére egy másik darabot, ami éppen jobban illik a hangulatomhoz, vagy az adott környezethez, vagy jobban működik együtt a térrel. Persze nekem is van egy-két kedvenc, vagy örök darabom, amit például a nagymamámtól örököltem, de nincs már olyan, hogy leélem az életemet egyetlen ingatlanban ugyanazzal a berendezéssel.
Egész egyszerűen már nincs igényünk erre.
Miért alakult ki a jelenlegi helyzet
Nos, ezek még mindig csak tények amikről fentebb írtam. De engem az foglalkoztat még mindig, hogy:
Mi az oka ennek, hogy itt tartunk jelenleg?
Jó-e ez nekünk?
Hogyan tudunk ezen változtatni?
Bárhogy csűröm, csavarom megint csak oda jutok, hogy más lett a fókusz. Nálam a Luna Retreat-ben már nincsenek felesleges tárgyak, felhalmozott szemét, sok-sok kacat, ami majd csak jó lesz valamire, túl sok zaj a háttérben, harsány színek vagy túltelített terek. Hanem minden tudatos tervezés következménye. Ha valamitől megválok, átgondolom, hogy biztosan kell-e valami a helyére, vagy csak élvezem, hogy megkönnyebbült a tér. Ez a szemlélet már eleve akkora változást hozott az életembe, ami lehetővé tette a belső munkát.
Attól, hogy anno a költözéssel kitisztítottam a felesleget az életemből, – a szó minden értelmében, – attól helyet kaphatott az önfejlesztés, a befelé figyelés. Bár korábban is foglalkoztam önismerettel, de igazán csak az elmúlt három évben történt nagyobb áttörés az életemben, mióta beköltöztem abba a térbe, ami az én jelenlegi energiáimat képviseli. A ház kialakításának köszönhetően viszont nem csak a pihenésre és a gyógyulásra összpontosítok, hanem meglátom az egyes térrészek tükrében, hogy mivel van még dolgom. És van, hogy bizonyos feladatok visszatérnek, amit még nem tettem a helyére.
Mondok egy példát: húztam, halasztottam az árnyákolás megoldását a nyílászárókra, pedig ez már téma volt a ház tervezése során is. Valahogy mindig minden fontosabb volt. Meg talán tereltem is a figyelmemet, ezt látom utólag. Mindig arra fogtam, hogy teszek semmit, hogy túl drága beruházás lenne. Aztán jött ez a 2026-os nyár a hőségriadókkal, az aszállyal, a hőkupolával meg a többi el nino jelenséggel, amiről eddig nem akartunk tudomást venni, hogy létezik és zajlik. Egy szó, mint száz. Lépni kellett. Szóval thermo rolókat szereltem fel az ablakokra, UV-álló fóliát pedig az ajtókra. De a nappali és a terasz közötti hatalmas tolóajtókra még mindig nem találtam megoldást. Pedig az a felület veszi fel a legnagyobb hőt és ott kellene a legjobban a védelem. Ez a falrész ÉNY-i tájolású, ami a Holisztikus Térrendezés elvei szerint:
- a levegő elem területe,
- uralkodó bolygója a Hold,
- a mozgás, változás, kapcsolódás és kommunikáció égtája,
- összefügg a vendégekkel, támogató kapcsolatokkal, utazással, valamint az érzelmi áramlással.
Az ÉNY szanszkrit neve Vájavja, vagyis a szélisten, Váju területe. Emiatt ez inkább dinamikus, változékony energia, nem a stabilitásé. A Vaszatiban a Hold miatt kapcsolódik a női, befogadó, gondoskodó minőséghez, az érzelmekhez és a lelkiállapothoz is.
Röviden: ÉNY = levegő + Hold + mozgás + emberi kapcsolatok.
Én pedig hogyhogy nem éppen ezeken a területeken vagyok most éppen elakadva az életemben.
Ezért az ÉNY-on lévő nagy nyílászárók önmagukban nem feltétlenül kedvezőtlenek: segíthetik a fény, a levegő és a kapcsolati energia áramlását. Ha viszont ez a terület túlságosan nyitott, rendezetlen vagy „kiszolgáltatott”, akkor jelképesen fokozhatja a nyugtalanságot, az érzelmi hullámzást, illetve azt, hogy az emberek és lehetőségek könnyen jönnek, de nehezebben maradnak.
Kezded már érteni, miért van óriási jelentősége annak, hogy minek adsz energiát, ha a változásról és az otthonod átalakításáról van szó?
De ha a Slow Home elveit nézem, akkor is van jelentősége az ÉNY-i oldal elhanyagolásának, hiszen a nagy üvegfelületek mellett nem lehet szabályozni az otthon nyitottságát. A tér mindig ugyanúgy kitárva marad, függetlenül attól, hogy kapcsolódásra, munkára, pihenésre vagy visszavonulásra lenne szükségem.
Így az lesz a megoldás, hogy felkerül majd világos, kissé áttetsző, lenvászon függöny, aminek három fázisa ezt a választási lehetőséget adja vissza. Az északnyugati üvegfelületeknél a cél nem egyszerűen a takarás, hanem az intimitás fokozatos megteremtése. A függöny reggel megnyitja a házat a fény és a kert felé, napközben megszűri a külvilágot, este pedig valódi lezárást és védettséget teremt. Így a tér nyitottsága többé nem állandó adottság, hanem a saját ritmusodhoz igazítható, tudatos választás.
Vagyis az én fókuszom most az lett, hogy a belső munkámat támogassa a tér, ahol az állandó változásnak most nagy szerepe van az egyéni fejlődésemben és abban, hogy rátaláljak, mi lenne igazán jó és működőképes számomra. Milyen életet szeretnék élni a jövőben.
Miért nem merünk egyediek lenni
Kevesen merjük felvállani az igazi egyéniségünket, ha az otthonunk békéje a tét. Mert félünk, hogy majd magyarázkodni kell miatta. Mit fognak gondolni a vendégek, a rokonok, és mi van, ha mi magunk változunk? Akkor minden másnak is változnia kell körülöttünk? Szerintem van az a pont, amikor már nem. Amikor megfejlődjük, amit meg kell az önismereti utunk során, akkor már nincsen szükségünk drasztikusabb átalakításhoz, mert magunkban hamar meg tudjuk emészteni, feldolgozni a változást. De amíg nem jutunk el erre a pontra, addig érdemes feltérképeznünk, hogy hol van hiba a rendszerben, egy víziót megalkotnunk, majd egy tudatos tervet készítenünk, ami elvezethet a megoldás felé. Én ezt a tudást adom át a Slow Home Method 6 hetes kiscsoportos folyamat során.
Van, aki az örökségével küzd, a nem kívánatos holmik tárolásával, amit sajnálunk kidobni, de terhes megtartani. S közben lehet, hogy éppen ez köt minket egy régi mintához, működéshez, vagy egy emberhez a múltból, aki már nem az életünk szereplője.
Már nem olyan világban élünk, hogy a felmenőink holmijait automatikusan továbbvisszük, vagy megőrizzük, ha nekünk az nem komfortos. De ugyanakkor arra sem koncentrálunk eléggé, ha viszont egy-egy darabnak kiemelt szerepe, vagy jelentősége van az életünkben. Nem vagyunk elég éberek arra, hogy mi szolgálja a fejlődésünket, és mi az, ami elveszi az energiánkat és a fejlődési lehetőséget.
Már akkor sem ragaszkodunk valamihez, vagy valakihez, ha az valóban fontos, mert az internetről ránk zúduló információs áradatban mindenhonnan az ömlik ránk, hogy “engedd el” és haladj tovább. S mi ezt elhisszük mérlegelés nélkül. Pedig néha a rossz érzéseknek is helye és küldetése van az életünkben. Hiszen ezek által vesszük észre, ha valami baj van. Ha valamin változtatnunk kell.
A másik véglet is igaz sokakra, – persze tisztelet a kivételnek, mert az mindkét helyzetben van, – amikor túlragaszkodunk. Tárgyakhoz, helyzetekhez, mintákhoz, emberekhez. S közben nem vesszük észre, hogy egy vágyott célhoz ragaszkodunk, ami nem valósult meg.
Valahol egyik szélsőség sem egészséges. Én pedig a Slow Home szemlélettel azt tanítom, hogy mindig törekedjünk az egyensúlyi állapotra, mert az adja a jóllétünk alapját. Honnan tudjuk milyen az? Ez egyszerű.
Akkor vagy egészséges, amikor jól érzed magad a bőrödben, amikor nem vagy frusztrált, nem szorongsz valamitől és nem egy másik, vágyott állapotról, életről fantáziálsz, hanem képes vagy megélni azt, amiben éppen vagy. Még akkor is, ha vannak hullámvölgyek.
Mitől félünk igazán
A változásban sokszor csak az anyagi oldalt látjuk. Attól tartunk, hogy mennyibe fog ez kerülni nekünk. Azt nézzük, milyen anyagi teherrel és mekkora erőfeszítéssel jár valamit megváltoztatni, amit már megszoktunk. Ezért inkább el se indulunk. Nem lépünk az ügyben.
Az egyéni szinten felhalmozott, ránk nehezedő fizikai szemetünk (erről számos cikket találsz, ami bemutatja a globális helyzetet is, ami elég rémisztő) sokszor a belső rendezetlenségünk tükre. Gondolj csak bele mélyen. Hol csukod be a szemedet ott, ahol éppen hogy ki kellene nyitni és rendet tenni.
Szóval összegzésképpen nem az a kérdés, hogy változtatnunk kell-e és hogy ez jó lesz-e nekünk, hanem az, hogy mi az ára annak, ha változtatunk az életünkön és mi, ha nem teszünk semmit? Ezt kell mérlegelni és ha szükséges tenni érte, hogy egy jobb, élhetőbb, fenntarthatóbb életet élhessünk. Nem kicsi a tét igaz?
De készülj fel, az egészen biztos, hogy más lesz ez az élet, mint amiről korábban azt hitted, hogy élhető lesz számodra.
Ma az visz előbbre, ha átértékeljük a…
– prioritásainkat,
– a szükségleteinket,
– az időgazdálkodásunkat,
– az anyagi lehetőségeinket és úgy összességében a pénzzel való viszonyunkat.
Ahhoz, hogy végigvigyük ezt a folyamatot kitartásra, erőre, lelassulásra, tudatosságra és egy konkrét tervre van szükségünk, illetve egy új vízióra, ami az új életünkhöz idomul és amihez mindig vissza tudunk nyúlni, ha letértünk az oda vezető útról.
Ha kíváncsi vagy én hogyan csinálom, vagy ha szeretnél napi szinten útmutatást kapni arról, hogyan állj neki, akkor:
Kövess az Instagram oldalamon vagy iratkozz fel a Slow Home levelekre a főoldalon!